Gitártanulás 50 felett: az 5 leggyakoribb nehézség és a mögöttük rejtőző okok 4


Mind többen vágnak bele a gitártanulásba 50 éves kor felett, és ez nagyon jó hír! De vajon melyek azok a leggyakoribb akadályok, nehézségek, amelyekkel ez a korosztály találkozik a gitártanulás során? Ezt, és a mögöttük húzódó okokat mutatja meg ez a cikk.

A videó tartalma szövegesen is:

A tőletek kapott levelekből és a youtube statisztikáiból is látom, hogy a nézőim, feliratkozóim között az 50+-os korosztály is képviselteti magát. Múltkor kiküldtem a feliratkozóimnak egy kérdőívet, amire nagyon sok válasz érkezett, amit ez úton is köszönök!
Ezek alapján foglalom össze, hogy melyek a leggyakoribb problémák ennek a korosztálynak a gitártanulás során. Nézzük:

1. Tanácstalanság, fókusvesztés

Ebbe a kategóriába ilyen és hasonló válaszok kerültek:

„Túl sok videót nézek, de nem tudom, melyikkel kellene kezdeni.”
„Össze-vissza tanulok bele mindenbe, ami megtetszik a neten.”
„Már annyi mindent hallottam, hogy azt se tudom, mi a helyes technika.”

„Sok dalnak tudom az elejét, de egyiket sem végig.”
„Mindig belekezdek valami újba, mert a réginél elakadok.”
„Csapongok a stílusok között, de egyikben sem fejlődök.”

„Leülök gyakorolni, de csak a megszokott dolgaimat nyüstölöm cél nélkül.”
„Gyakorlok sokat, mégis egy helyben toporgok.”
„Nincs megtervezve, hogy mit fogok csinálni, csak elkezdek gitározni.”

„Sosem tanultam az alapoktól, rögtön dalokat akartam játszani.”

Ezek a válaszok azt jelzik, hogy nincs szerkezete, logikus útvonala a tanulási folyamatnak. Sok mindenbe belekapsz, de semmit nem tudsz magas szinten.
Ez persze nem csoda, hiszen kezdőként vagy akár középhaladóként nem könnyű kitalálni, hogy ebben a pillanatban mire kellene fókuszálnod. Gitártanárként az egyik legfontosabb feladatom, hogy megmondjam a tanulóimnak, hogy „erre, erre és erre ne figyelj, most csak erre figyelj”. A tanfolyamaim is úgy épülnek fel, hogy egy pontos útovnalat adjanak.

2. Merev ujjak

Ebbe a kategóriába olyan válaszok kerültek, mint:

„Elgémberedett ujjak”
„Fásult ízületek”
„Nem nyúlik az ujjam”
„Összeakadnak az ujjaim”
„Gyakran begörcsöl a tenyerem”
„Erővel próbálom pótolni a hiányzó technikát”

Ezek a kifejezések a fizikai küzdelemre, a mozgás nehézkességére utalnak.

3. Ritmustartási problémák

Ebbe a kategóriába a következő válaszok tartoznak:

„Kiesek az ütemből” – Ez a leggyakoribb, szinte minden második válaszban szerepel.
„Bizonytalan pengetés”
„Ha elkezdek énekelni, megáll a kezem” – A klasszikus multitasking-hiba.
„Matekoznom kell közben”

Ezek a válaszok azt jelzik, hogy a ritmikai tudás még bizonytalan, nincsenek a ritmusképletek jól rögzülve.

4. Lassú váltások

Ebbe a kategóriába a következő válaszok tartoznak:

„Keresgélem a hangokat”
„Lassú a reakcióidőm”
„Döccenő a váltásnál”


Ezek a válaszok még azt jelzik, hogy az agy és az ujjak közötti pályák még nem fejlődtek ki, nem erősödtek meg kellőképpen.

5. Feledékenység

Ide ilyen válaszok tartoznak:

„Lefagy az agyam”
„Csak papírból megy”
„Kiesnek a dalok”
„Kapkodó gondolatok”
„Rövid távú memória zavara”


Ezek azt sugallják, hogy valamit megtanultál, de bizonytalan vagy benne. Vagy kotta kell hozzá, vagy kimegy a fejedből.

Ezek voltak tehát az 5 leggyakoribb tünet, amivel az 50+-os korosztály találkozik. De melyek a tünetek mögött megbújó mögöttes okok? Ezekből is 5-öt találtam, nézzük végig őket.

1. Rendszerezetlen gyakorlás

Ez talán a legsúlyosabb mögöttes ok. Amikor nem tudod, hogy mit és miért kellene csinálnod. Nem látod a sorrendet. De hogyan lesz a gyakorlásod rendszerezett?

Két módon:

Az egyik mód az, ha a tanult dolgok egymásra épülnek. Példa: a Kezdőgitártréning ingyenes leckéi között van egy 2 húros húrbiztonság feladat. Majd jön pár leckével később egy 3 húros. A tanfolyamban pedig vannak 4, 5 – és 6 húros húrbiztonság feladatok. Ha megy a húrbiztonság 2 húron, akkor innen nem nagy ugrás, hogy menjen 3 húron. Majd a 3 húr után az sem nagy ugrás, hogy menjen 4 húron, és így tovább. Tehát ezek a leckék egymásra épülnek.

Ez az elv ugyan így működik minden kategóriában. Legyen szó a ritmusok tanulásáról, akkordokról, szólótechnikákról, pengetésről, improvizációról.

A rendszerezett tanulás másik része pedig az, hogy a tanult dolgok között legyen kapcsolat. Gondolj a töredezett merevlemezre. Milyen az? Lassú. Töredezett módon csak lassan, vagy éppen sehogy sem lehet fejlődni.

Nagyon gyakori hiba tanuló gitárosoknál, hogy egymástól független dolgokat tanulnak. Megtanulnak egy dalrészletet, majd jön egy dallam, majd egy skála, majd egy ritmus, majd egy másik dalrészlet. És ezek független dolgok maradnak.

A cél az, hogy ha tanulsz 2 dolgot, és megkérdezném tőled, hogy mi e két dolog közötti kapcsolat, akkor tudjál valamit mondani. Hogyan lehet 2 dolgot összekapcsolni? Két módon:

Az egyik a zenei mód. Ha tanulsz egy akkordos dalból egy ritmust, és tudsz egy skálát, akkor játszd el a skálát a dal ritmusával. Vagy, ha tudsz egy dallamot és tudsz akkordokat, nézd meg a dallam hangjait, és nézd meg, hogy ezek a hangok benne vannak-e az általad ismert akkordokban.
Vagy, ha az egyik gitárszólóból megtanultad a ráütés technikát, próbáld meg ezt a technikát felhasználni egy másik dallamban is.

A másik a metodikai mód, vagy a módszertan. Jó példa erre a korábban felsorolt húrbiztonság leckék. Lehet, hogy a két húrbiztonság feladatban teljesen más hangokat kell fognod, az is lehet, hogy más ritmusban, de mivel mindkét leckében a pengető kezed mozdulata a lényeg, így a mozdulat révén ez a két lecke is kapcsolatban van egymással.

Miért fontos, hogy kapcsolatban legyenek a tanult elemek? Mert csak úgy juthatsz magas szintre, ha integrálod, összekapcsolod a tanult dolgokat. Szétszórt tudással semmiben sem lehet magas szintre jutni.

2. Türelmetlenség, kapkodás

Ha azt gondolnád, hogy 50 év felett már nem érsz rá lassan gyakorolni, és hogy csak „gyorsan meg akarok tanulni gitározni”, akkor zsákutcába vezetnéd magadat. A legfontosabb dolog a gitártanulás során annak a megértése, hogy akkor fogsz a leggyorsabban fejlődni, ha lassan gyakorolsz kezdetben.
A türelmetlenség, kapkodás mögött gyakran az információhiány is benne van, vagyis, hogy nem tudod, miért kellene lassabban gyakorolnod, mit vesztesz vele, ha nem gyakorolsz lassan.

Nézzünk egy példát, hogy ez hogyan működik:

Tegyük fel, hogy 1 éve küszködsz, nem fejlődsz. Ha visszamennél a sebességben például a felére, és úgy gyakorolnál 1 hónapot, akkor a 2-4 hónapban már érzékelnél fejlődést. A 6. hónapban már ott tartanál, ahol küszködve tartottál, és a 6. hónap után már túl is jutnál azon a sebességen.

Tény, hogy az elején vissza kellene menned. De utána túl is szárnyalnád a korábbi sebességedet.

Mit vesztesz vele, ha nem gyakorolsz lassan? Sokat!
Nézzük meg:

Tegyük fel, hogy csak 2 hangot kell lefognod. A mutató ujjaddal egyet, és a kisujjal egy másikat. Ezekre a dolgokra kellene figyelned közben:

– Nyújtóztatod az ujjaimat? Ha alkarod mozgatod, az nem jó.
– A megfelelő módon nyújtóztatod az ujjaidat? Ha elfordítod a kezed, és az ujjakat hosszában nyújtod ki, az nem jó. Az ujjak közötti rést kellene tágítani.
– A bundok tövénél fogod le a hangot?
– A középső – és gyűrűs ujjat lazán tartod? Nem kalimpálnak, nem nyúlnak ki feszesen?
– A hüvelykujjaddal hátul jó helyen támaszkodsz?
– Mit érzel a kezedben? Feszességet, fáradtságot? Az nem jó.

Mint látod, 2 hang lefogása során egyből egy csomó dologra kellene figyelned. Gondolj bele, hogy mennyi minden történik akkor, ha 20 hang van egy dallamban, vagy ha akkordokat játszol, amelyekben egyszerre több hangot kell lefognod.

Ezektől a tapasztalatoktól fosztod meg magad, ha amikor türelmetlen vagy. Ezért nem fejlődsz. És a legrosszabb az, hogy azt mondod magadnak, hogy tudod az akkordokat, pedig valójában egy rakás problémát csak a szőnyeg alá söpörtél.

A lassú gyakorlás valójában a kontroll megszerzéséről szól. Ha lassú tempó mellett nem tudod a kezeidet, ujjaidat mm-es mozdulatra rávenni, gyors tempónál sem fog menni (ld. a videóban, ahol ezt bemutatom akkordokkal és sweep picking technikával).

Az új, 50+-os korosztály számára készített tanfolyamomban azért is fogom a leckék egy részéhez pontosan megadni, hogy milyen sebességgel gyakoroljad. (Azért csak egy részéhez, mert sokféle feladat lesz a tanfolyamban.)

3. Adatfeldolgozási hiba

Ez akkor jön létre, amikor túl sok dolgot akarsz egyszerre megtanulni. Rengetegszer látom a tanulóknál, hogy úgy akarnak eljátszani egy leckét, hogy hol az egyik, hol a másik kezükre néznek, közben meg még a kottát is nézik. Így nem fog menni. Azért mondom mindig, hogy tanuld meg a leckéket fejből, mert csak így fogsz tudni 1-1 dologra odafigyelni.

Hasonló helyzet jön létre, amikor valaki olyan ritmussal próbál olyan akkordokat lefogni, amelyek még nem mennek, és ráadásul, még rá is akar énekelni. Ha külön-külön nem mennek ezek a dolgok, nyilván egyszerre sem fog menni.
Ezért tanítom úgy a Kezdőgitártréningben a ritmus leckéket, hogy először csak kattogással (nem kell semmilyen akkordot fogni). Azért így, hogy csak a pengető kezedre kelljen figyelned. Ha így már megtanultad a leckét, akkor az akkordokat „rárakni” a ritmusra már könnyebb lesz.

A lényeg, tehát az, hogy komplex, nehéz dolgokat le kell bontani részegységeikre, kisebb dolgokra, és így éri meg őket gyakorolni.

4. A korral kapcsolatos aggályok

Nem ritka az, hogy azt mondjátok nekem, hogy barátok, rokonok azt kérdezik, hogy „ugyan már, miért kell neked ilyen korban gitározást tanulni”. Pedig pont, hogy ilyen korban kellene.
Tény, hogy a képességeink idővel kopnak, de ezek jó része a megfelelő gyakorlással nem csak karban tarthatóak, de még fejleszthetőek is. Ez vonatkozik a szellemi frissesség megőrzésére, és kezek, ujjak mozdulatainak karban tartására is.
És itt jönnek képbe az előbbi pontok. Mert csak jó gyakorlással tudod ezt a karbantartást és fejlesztést megcsinálni. Ezért kell a rendszerezett tanulás, ezért kell megértened, hogy miért kell lassan gyakorolnod. Tehát nem többet kell gyakorolnod, hanem jobban kell.

5. Neurológiai kopás

A kor előre haladtával az ún. propriocepció, vagyis a testérzékelés romlani kezd. Ez azt jelenti, hogy nehezebben tudjuk érzékelni, hogy például a kezünk és az ujjaink pontosan hol vannak a térben. Ez a készség azonban nagyon is karban tartható. Gitározással is, és más módszerrel is.

Azért lesznek egyszerű rajzos gyakorlatok is a tanfolyamban, hogy ezt az érzékelésedet segítsék karban tartani. Itt ne művészi szintű rajzolásra gondolj, hanem egyszerű vonalak, formák rajzolására. Látni fogod, hogy ezekkel valójában egy gondolkodásmódot tanulsz meg, ami jó hatással lesz az idegrendszered megtornáztatására.

Ezek voltak tehát a mögöttes okok. A kérdésem az, hogy te melyik tünettel találkoztál? Mi most számodra a legnehezebb?
A másik kérdésem az, hogy érdekel ez a tanfolyam, ami az 50+-os korosztály számára készül?
Írd meg ezeket hozzászólásban, kíváncsi vagyok!


Megjegyzés hozzáfűzése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

4 Gondolat “Gitártanulás 50 felett: az 5 leggyakoribb nehézség és a mögöttük rejtőző okok

  • Marschalkó Gusztáv

    Kedves Csaba!
    A videó és a magyarázat jó.
    Ahhoz hogy a gyakorlás is sikerélmény legyen valóban be kell tartani az ajánlott lépéseket !
    Bármi amit gyakorlok azt a kis részekre bontás , kínosan lassú , és szigorúan megtanulni, szabály él /hangot hangosan/.
    Furcsa de működik.Amennyiben a tanfolyamot fontolgatod előre beírhatsz rá.Eddigi tanfolyamaidat használom és Én köszönöm!
    A rajz jó ötlet!
    Kíváncsian várom.Megyek kicsit akkord bontani./el szoktam tévelyegni ha valami érdekesen szól/.
    Üdvözlettel :
    Gusztáv

  • Novák László

    Szia!
    Én nagyon régóta gitarozom. Sajnos soha nem tanultam. A problémák amiket felvetettel, lényegében mind igazak. Érzem az alapok hiányát, ezáltal az egyhelyben topogast.
    Teljes mértékben érdekel a tanfolyam.
    Köszönöm!
    NoLa