Ebben a leckében megnézzük, hogy mit tegyél, ha úgy érzed, nincs időd gyakorolni, és mit, ha van időd, de bizonyos dolgokhoz nincs kedved – pedig tudod, hogy fontos lenne. A lecke végén pedig konkrét feladatot nézünk, amit a saját kedvenc riffjeiddel, témáiddal is tudsz gyakorolni.
A videó tartalma szövegesen is:
Nézzük meg elsőnek, hogy mit tegyél, ha úgy érzed, nincs időd gyakorolni. Ebben a hatékony szokások fognak segíteni. Miért? Mert a szokásokat akkor is megcsináljuk, ha jó kedvünk van, és akkor is, ha nem. Akkor is ha kipihentek vagyunk, és akkor is, ha fáradtak. Márpedig, ahhoz, hogy megtanulj gitározni, pont ez a rendszeresség kell.
A jó szokások felvételében segít az a módszer, amit James Clear-től tanultam az Atomic Habits c. könyvéből. James több módszert is bemutat, de a kedvencem a 2 perces szokások felvétele. Ez azt jelenti, hogy úgy vegyél fel egy szokást, hogy az az elején maximum 2 percig tarthat. Miért? Mert ha már rögzült ez a szokás, már megcsinálod mindenképpen, akkor könnyebb második lépésben ebből a 2 percből 10, 20, 30 vagy akárhány percet csinálni.
Tehát elsőnek azt tűzd ki célul, hogy minden nap (vagy majdnem minden nap) maximum 2 percet gyakorolsz. Ha ez már rögzült (szokássá vált), akkor könnyebb lesz ezt a 2 percet feljebb vinni.
Fontos! Ne érezd önbecsapásnak ezt a módszert. Napi 2 perccel nem fogsz megtanulni gitározni. De itt most nem a gitártudásod fejlesztéséről van szó, hanem egy szokás felvételéről.
A következő pont az, hogy mit tegyél akkor, ha bizonyos dolgokhoz nincs kedved gyakorlás során, pedig tudod, hogy fontos lenne. Pl. nincs kedved tanulni a hangokat a gitár nyakán, vagy nincs kedved metronómra gyakorolni ritmusképleteket (pedig milyen fontos mind a kettő).
A megoldás ugyan ez a 2 perces módszer. Gyakorold maximum 2 percig ezt az adott dolgot (kevesebb is lehet)! Váljon szokásoddá, hogy rövid ideig, de gyakorlod ezeket a dolgokat is. Később könnyebb lesz feljebb vinni az időt, ha szükséges. Azért fontos mindez, mert ez kell ahhoz, hogy magas szintre juss a zenetanulásban – olyan dolgokat is kell gyakorolni, ami meg mindig szórakoztató, de szükséges.
Gyakorlati feladat a Lynyrd Skynyrd Simple man c. szám akkordbontása alapján
A videó végén pedig egy gyakorlati feladat van, amit egy példán keresztül nézünk meg. A példa a Lyndyrd Skynyrd Simple man c. dalának a bevezető akkordbontása. A videóban meg is tudod tanulni az akkordbontást (TAB benne van). De nem ez a mostani feladat lényege, hanem a módszer. Ami a következő: vegyél akár csak pár hangot az akkordbontásból (pl. csak 4 hangot) és változtasd meg vagy a hangok sorrendjét benne, vagy a ritmikáját. Miért?
Egyrészt azért, mert így a zenei gondolkozásmódod is fejlődik. Másrészt, mert egy pár hanggal ezt könnyű megcsinálni, így akár 1-2 perc alatt is el tudod végezni ezt a gyakorlatot (ha a 2 perces módszert alkalmazod). Persze, ha ez így túl könnyű, akkor csináld meg több hanggal.
A lényeg az, hogy egy nagyon jó gyakorlási módszer az, ha veszel egy már meglévő dolgot, és kisebb változtatást csinálsz vele. A hangsorrend és a ritmus jó kiindulási pont.
Itt tudod letölteni a TAB-ot, amiben az eredeti akkordbontás is szerepel, és példák a variációkra.
Lynyrd Skynyrd Simple man akkordbontás és variációk