Abban a megtiszteltetésben van részünk, hogy egyenesen Tamástól kaptunk egy gitár leckét, amelyben az új EP-jének az egyik dallamát írta le.
Át is adom innentől a szót Tamásnak:
Üdvözlöm a Gitároznijó.hu olvasóit! Régóta figyelemmel kísérem Csaba kezdeményezését, és nagyon örülök, hogy van hazánkban egy ilyen hiánypótló oldal, mint a Gitároznijó. A most következő anyagot kifejezetten az oldal olvasóinak készítettem, és egy olyan gyakorlat lesz benne, amelyet kezdő gitárosok is el tudnak majd játszani.
A pár hete megjelent „The Four Seasons – Part 1: Spring” című EP-n levő egyik számban, amely a tavasz lendületbe jövetelét zenésíti meg, egy oktáv-ugrásokból álló téma szerepel. Ez a téma a „Rise” című számban van, és az itt beillesztett videóban 6:21 és 6:43 között hallgatható meg:
Az alábbi kottán jól látható, hogy az első 5 ütemben végig a vékony E-húr és a G-húr váltakozik, majd a 6. ütem felénél fogunk egy húrcsoporttal mélyebbre ugrani. Innentől az oktávok a H-húron és a D-húron szerepelnek majd.
A zenei részlet 12/8-ban van. Ez az ütemmutató azt jelenti, hogy minden ütemben 12 db nyolcadnak megfelelő hang (vagy szünetjel) szerepel. Ez természetesen jelenthet tetszőleges kombinációkat, például 11 db nyolcad, majd utána 2 db tizenhatod is kiad (matematikailag is és zeneileg is) 12 darab nyolcadot. De a mi esetünkben a lehető legegyszerűbb a dolog: minden ütemben pontosan 12 hang található.
Az oktávokat legalább háromféleképpen lehet pengetni:
1) Váltott pengetéssel. Ez kitűnő gyakorlás, mivel mindig el kell találni az épp soron következő húrt. Érdemes odanézve is, majd utána odanézés nélkül is gyakorolni.
2) Ujjakkal. Ez esetben a hüvelykujj pengeti a mélyebb húrt, és az 1-2-3. ujjak bármelyike pengetheti a magasabb húrt. (A hagyományos akkordfelbontásoknál viszont a hüvelykujj a három vastag húrért felel, és utána a G-H-E húrokon sorrendben az 1-2-3. ujjak működnek közre, tehát mind a három vékony húrnak saját „felelőse” van.)
3) Hibrid pengetéssel. Ez az ujjak és a pengető kombinációját jelenti. Én ezt a módszert használtam a lemezen. A hüvelykujj és a mutatóujj fogja a pengetőt, teljesen a megszokott módon, és a pengetővel pengetjük a mélyebb húrt. A jobb kéz 2. ujja pedig a magasabb húrt pengeti, tehát az első 5 ütemben a vékony E-húrt, a 6. ütem közepétől a H-húrt.
A tempót szokás szerint metronómmal lehet fejleszteni, lassú és egyenletes sebességről elkezdve. A pontosság, szépen megszólaló hangok sokkal fontosabbak a sebességnél. (Ez mindig igaz!) Ha már memorizáltátok ezt a 8 ütemet (a 9. ütemben egy záró csúszás van, a 13. bundról a 15. bundra), akkor érdemes a videóval szinkronban is többször eljátszanotok: tehát pár másodperccel 6:21 elé tekeritek a videót, és amikor a rész indul, akkor ti is játszotok az eredeti tempóban (amely 133 BPM).
A 6. ütem közepén a húrcsoport-váltást érdemes külön is gyakorolni, ez a legnehezebb része a teljes szakasznak.
Végül pedig két gitárral kapcsolatos dolgot ajánlok nektek:
1) Nézzetek be a fórumomra, ahol már egy kitűnő társaság vár titeket: sok gitáros, kezdőtől a haladóig, legkülönbözőbb stílusban, életkorban, az ország minden részéről. Közös zenélések, sok érdekes téma, jó hangulat – ez mind rátok vár, ha csatlakoztok. A fórum címe: http://hangmester.hu/forum.php?topik=267&start=0
2) Ha feliratkoztok a gitáros-levelezőlistámra, akkor negyedévente egyszer kaptok egy emailt, amelyben exkluzív anyagokat küldök, és az aktuális gitáros-találkozók, programok, workshop-ok információit is elküldöm. Feliratkozni itt lehet: https://gitarverseny.wordpress.com/exkluziv-gitaranyagok-feliratkozas/
Jó gitározást mindenkinek, és köszönöm szépen Csabának a lehetőséget!
Jónás Tamás
https://facebook.com/jonastamas
Köszönjük szépen Tamásnak a remek leckét és a betekintést az egyik dal felépítésébe!