A négy legsúlyosabb hiba, amit kezdő gitárosként semmiképpen se kövess el 11


Kezdő gitárosként már a gitár tanulás elején komoly felelősséged van abban, hogy milyen szintre fogsz eljutni a gitározásban. Rosszul megtanult, beidegződött dolgokkal a gitározás csak küszködés lesz, és azt gondolhatod, hogy valami különös tehetség kell ahhoz, hogy valaki jó gitáros legyen. Ebben a bejegyzésben megtalálod azt a 9 „főbűn” közül négyet, ami gyakori kezdő gitárosoknál (a maradék 5 is hamarosan jön). Ezek egyforma súlyúak, kivéve a legutolsót, mert az a legsúlyosabb. Ha figyelmesen elolvasod ezt a bejegyzést, és megvizsgálod a játékodat, akkor már egyből nagy lépést tettél meg, hogy Te ne kövesd el ezeket. Olvass tovább…

1. súlyos hiba: Helytelen fogó kéz tartás.

A fogó kéz az, amivel lefogjuk a hangokat (jobb kezes emberné bal kéz, balkezesnél jobb). Az egyik leggyakoribb hiba. Ilyenkor a gitáros rámarkol a gitár nyakára. Ez azt jelenti, hogy a fogó kéz hüvelykujja markol rá a nyak tetejére, felső részére is. Ami érthető, hiszen a markolás egy természetes mozdulat. Sajnos azonban gitározáshoz nem jó. Ilyen markoló tartással egy adott szint felé jutni közel lehetetlen. Sajnos, sok gitáros jön el hozzám úgy gitárórára, hogy már tud valamit játszani, de képtelen feljebb jutni. Gyakori, hogy ez a sikertelenség oka, amit orvosolni kell, hogy tovább tudjon lépni a diák magasabb szintre.

A megoldás az, hogy a hüvelykujjadnak kb. a nyak felénél célszerű lennie. Ezt persze nem kell vonalzóval kimérni, csak úgy nagyjából. Vannak nehezebb fogások, amikor még lejjebb kell majd mennie. Egy-két könnyebb fogásnál persze feljebb is jöhet, de általánosságban maradjon  kb. a nyak felénél.

Nagyon fontos, hogy ezt a tartás megszokd. Ugyanis a markoló tartás sokkal több feszültséggel jár a kézben. Így hamarabb fog a kezed kifáradni, ráadásul, ez a görcsösség rögzülni fog. Már pedig gyors akkordváltásokat, gyors szólókat görcsös, fáradt kézzel nem lehet játszani.

A helyes tartással szinte csak az ujjheggyel kell le fogni a hangokat minimális mozdulatok mellett. Így a kéz végig ellazult maradhat, és gyors játékra is képes lesz. (Vannak persze esetek, pl. barrés akkordok, amikor nem csak az ujjhegy éri a húrokat, de ezek  különleges esetek.)

Vizsgáld meg a fogó kezed tartását! Hol van a hüvelykujjad?

 

2. súlyos hiba: Helytelen pengető kéz tartás

A következő bekezdések a dallam és szólójátékra vonatkoznak. Akkordok ritmusjátéka során csak a második rész fontos, a helyes pengetőtartás.

A pengető kéz helyes mozgásának megtanulása sok szempontból „alattomosabb”, mint a fogó kézé, mivel nem annyira látványos, és egyértelmű. Két ponton hibázhatsz itt dallam és szólójátéknál: ha a pengető kezedet nem stabilizálod, vagy ha nem elég stabil a pengetőtartásod. Ha bármelyiket elköveted, az meg fogja gátolni, hogy magasabb szintre juss a gitározásban, mivel mindkettő azt fogja eredményezni, hogy nem leszel képes megtartani a kontrollodat nagyobb sebességnél. Nézzük meg mindkettőt.

Játék közben meg kell tanulni azt a tartást, hogy a pengető kéz a megfelelő helyen tompítson, támaszkodjon. Itt a támaszkodás nem azt jelenti, hogy súlyt helyezel a pengető kezedre, hanem csak azt, hogy megérinted a gitárt vele. Ha a magas húrokon játszol, akkor a mély  húrokat mindenképpen le kell tompítanod a pengető kézzel, hogy ne zúgjanak, búgjanak be.

Tehát úgy pengess a magasabb húrokon, hogy közben a mélyeken rajta van a pengető kezed! Ezzel egyrészt letompítod azokat, másrészt a pengető kéz játéka így sokkal stabilabb lesz, mert lesz egy viszonyítási pontod, ahol a kezed érintkezik a gitárral.

Amikor a mélyebb húrokon játszol, akkor pedig vagy tompítsd le azokat a húrok végén a tenyered élével, vagy a húrok felett célszerű stabilizálnod a pengető kezedet.

A másik pont, a pengetőtartás (ez dallam és szólójátékra, és akkordozásra is vonatkozik) : itt is fontos, hogy stabil legyen, tehát a pengető ne mozogjon az ujjaid között. Ezt úgy tudod megvalósítani, ha a pengetőt nem az ujjaid begyével fogod meg, hanem a mutatóujjad szélére rakod, ahol kicsit csontosabb, és úgy fogsz rá a hüvelykujjal. Így jobban rá tudsz fogni erőlködéstől mentesen. Tehát valójában nem kell nagyon szorítani a pengetőt.

Vizsgáld meg a pengetőkezed tartását, és a pengetőtartásodat! Dallamjátéknál tompítod a mélyeket, azokon támaszkodsz (finoman)? A pengető nem mocorog az ujjaid között, stabil?

 

3. súlyos hiba: Bizonytalan ritmusjáték

A bizonytalan ritmusjáték súlyosabb hiba, mint amilyennek első pillantásra tűnik. Ugyanis ritmus mindenhez kell. A szólójátékhoz is. Ha a ritmusjátékod bizonytalan, akkor a szólójátékod ritmikája is bizonytalan lesz. Akár „tábortüzes”zenéről, akár rockról, metalról, bluesról van szó.

Mit jelent a ritmusjátékodban a bizonytalanság?

Azt, hogy a le és felpengetések nem következetesek. Ilyenkor a pengetőkezed mozgása nem egyenletes, kiesik a ritmusból. Akár csak egy röpke pillanatra. Sajnos, azonban ez az egy pillanat is bővel elég lesz ahhoz, hogy a játékod ritmikája szétessen.

Ez sokkal erőteljesebben megnyilvánul akkor, ha a ritmikában szünet is van. Ha nem tudod, hogy ilyenkor hogyan mozogjon a pengető kezed (tehát akkor, amikor valójában szünetet „játszol”), akkor az pontatlan ritmusjátékhoz vezethet, ami sajnos elég gyakori. Tehát fontos szempont, hogy a szünetes ritmikák esetében is pontosan tudjad, hogy hogyan mozogjon a pengető kezed.

Vizsgáld meg a játékodat ritmusjáték közben! Pontosan tudod, hogy mikor játszol lepengetést, és mikor felpengetést? A pengetőkezed mozgása folyamatos? Nem akad meg, nem „döccen”? Szünet játszása során is pontosan tudod tartani a ritmikát?

 

4. súlyos hiba: Elégtelen húrbiztonság

Ezt a hibát baromira jól ismerem, sokáig rémes volt a húrbiztonságom. De mit is jelent a húrbiztonság? Egyszerűen azt, hogy képes vagy-e eltalálni azt a húrt a pengető kezeddel, amelyiket szeretnéd úgy, hogy nem nézed közben. Régebben úgy voltam ezzel a kérdéssel, hogy „gyakorlok a gitáron, és majd csak eltalálom a húrokat kellő gyakorlással”. Manapság már látom, hogy ez bizony nagy hiba volt…Éveket spórolhattam volna, ha jobban figyelek erre a kérdésre, és tudatosabban gyakorlok…

Ha sokszor hibázol a pengetéssel (mellépengetsz), az minden szinten nagyban lelassítja a fejlődésedet, hiszen mindent sokkal lassabban fogsz tudni megtanulni. És ez ráadásul még az önbizalmadnak sem tesz jót.

Ez nem fog megoldódni „magától”. A húrbiztonságod fejlesztésével tudatosan foglalkoznod kell. Minden lecke, gyakorlat, dalrészlet jó erre, amelyikben a pengető kezednek fel-le kell ugrálnia a húrokon, ha figyelsz rá, hogy mindig ugyanúgy végezd a pengetést. Tehát hogy mindig tudjad, hogy mikor pengetsz le, és mikor fel. Arra is figyelve, hogy a pengető kezed stabilizáld közben, amennyire lehet.

 

Ez volt a kezdő gitárosok által elkövetett 9 „főbűnt” bemutató írás első része, hamarosan jön a második, a maradék 5 ponttal. Ha magas szintre szeretnél jutni a gitározásban, mindenképpen vizsgáld meg a játékodat a fentebb említett 4 pont szerint.

Mind ehhez segítséget találsz a kezdők számára készített weboldalamon: 5 kritikus terület kezdő gitártanuláshoz.

 

 


Megjegyzés hozzáfűzése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

11 Gondolat “A négy legsúlyosabb hiba, amit kezdő gitárosként semmiképpen se kövess el

  • Lámer Lilla

    Szép jó estét! Már nagyon régóta szeretnék gitározni, és most már olyan szintre jutottam hogy szeretnék egy gitárt és itthon tanulgatni. Viszont honnan tudhatom hogy mekkora gitár kell? Vagy azt elmondják esetleg a hanszerboltban? És még egy kérdés: Nagyon nagyon kezdőnek klasszikus vagy akkusztikus gitár? Szeretnék akkusztikusat, de nem tudom hogy melyikkel lenne jobb elkezdeni, de úgy gondolom hogy a klasszikussal. Köszönöm a választ!

    • Csaba Bejegyzés szerzője

      Szia, köszi, hogy írtál!
      A gitár méretét tekintve, ha már 14 elmúltál, akkor szerintem mehet a rendes méret. Kisebb gyerekeknek szoktak feles vagy 3/4-es gitárt adni.
      Az, hogy nejlon húros vagy fémhúros gitár-e a jobb, az csak attól függ, hogy milyen zenét játszanál. Klasszikus gitárral klasszikus zene vagy jazz,tábortüzes, lágyabb zenék játszhatóak.
      Fémhúros akusztikussal country, blues, tábortüzes, stb. Tehát a két gitárnak más hangszíne.

  • Szabi

    Üdvözlöm.
    Tegnap kaptan egy szólógitárt. Viszont jobb kezes én meg bal. Azon gondolkodtam hogy fordítva fel-e lehet rakni a húrt valami féle módon? A hang teljesítményében ez zavaró?
    Fordítva nagyon kényelmetlen a gitár.
    Vagy muszály bal kezest venni? Akkor abba hagyom egy ideig a gitározást mert arra nincs pénzem.
    Tudnál-e nekem segíteni?

    • Csaba Bejegyzés szerzője

      Szia!
      Köszi, hogy írtál, sajnálom, hogy nem jó gitárt kaptál.
      Elvileg fel lehet húrozni fordítva, de ebben nincs tapasztalatom sajnos, ebben nem tudok segíteni, ne haragudj.
      De az biztos, hogy van olyan gitáros, aki balkezes, és jobbkezes gitáron játszik, Mark Knopfler.
      Szerintem az mindig jobb, hogy jobbkezes gitáron gyakorolj, minthogy sehogysem.

  • Gabriella

    Kedves Csaba!
    A húrbiztonsággal kapcsolatosan volna egy kérdésem. Teljesen kezdő gitáros vagyok, van egy elektromos gitárom, amin nagyon nehezen tudom nemhogy megpengetni, de még eltalálni-lefogni is a két legvékonyabb húrt. A kisujjam az, ami sokszor téved, és nem tudom, hogy azért-e mert túl vékony a két húr és szinte mindig közéjük koppintok (vékony a kisujjam, simán befér a két alsó húr közé), vagy egyszerűen gyügék még az ujjaim 🙂 Nem tudom, hogy megoldás-e volna az, ha egyszerűen áthúroznám a gitárt valami vastagabb húrokkal (jelenleg a két alsó húr az 010 és 013as). Mi a véleményed?

    • Csaba Bejegyzés szerzője

      Szia Gabriella!
      Köszi, hogy írtál!
      Fontos kérdést tettél fel. Sajnos, látatlanban biztos dolgot nem tudok mondani, de azért van néhány tippem.
      Ha a kisujjad (vagy bármely másik) ujjad téved, tehát mellényúlsz, akkor az koordinációs probléma. Tehát nem gyenge a kisujjad, nem vékonyak a húrok, egyszerűen a kisujjad még „nem tudja” hogy hova menjen, hogyan mozogjon. A megoldás az, hogy csinálod az adott leckét/gyakorlatot/bármit, és amikor a kisujjadhoz érsz, lelassulsz, akár meg is állsz (hogy megnyugodjál, és ne stresszesen vágjál bele a mozdulatba). Majd szuper-lassan megcsinálod a jó mozdulatot. Annyira lassan, hogy sikerüljön.
      Valószínű, hogy gyorsabban gyakorolsz, mint kellene. A kezdő gitározás során szinte csak arra kellene figyelned, hogy a jó mozdulat létrejöjjön. Egyelőre itt még nem számít a ritmus, főleg nem a sebesség (azok csak ez után jönnek).
      Tehát azt tanácsolom, hogy lassulj le alapból, és azoknál a nehéz mozdulatoknál, amikor a kisujj jön, még tovább lassulj le.
      Ezekből következik, hogy a húrkészlettel semmi baj, ami a gitárodon van. Ezt a problémát semmilyen húrkészlet nem oldja meg.
      Csak te, és a figyelmes gyakorlásod!
      Sok sikert kívánok hozzá!

  • Stefán Sándor

    Én személy szerint 2 éve gitározok.Ezekkel mind egyetértek kivéve a lefogókéz hüvelykujjának elhelyezkedésssel.A legnagyobb gitárosoknak is általában túllóg a hüvelykujjuk a nyakon és ezzel szerintem semmi baj.Én is így szoktam meg.

    • Csaba Bejegyzés szerzője

      Szia Sándor!
      Köszi, hogy írtál!
      Az észrevételed teljesen helytálló, de kérlek egy pár dolgot vegyél még figyelembe:
      1. A legnagyobb gitárosok sokszor alapból rendelkeznek a laza izomzattal történő mozdulatokkal (részben ezért is lettek ők a legnagyobbak). Így ők már károsodás nélkül alkalmazhatják a markoló tartást, ez nem fog gondot okozni nekik.

      2. A gitártanulás sok részben esélyekről szól. Mikor van nagyobb esélyed arra, hogy ellazult izomzattal gyakorolj? A markoló tartással, vagy azzal, amit írtam a bejegyzésben? Szerintem ez utóbbival. Ettől még nem lehetetlen megtanulni a markoló tartással sem. Csak szerintem sokkal nagyobb az esélye annak, hogy a kezdő gitáros a markoló tartással sokkal jobban fogja szorítani a nyakat a kelleténél.

      3. A nehezebb akkordokhoz, fogásokhoz, skálarészletekhez még a legnagyobbak is áttérnek arra a tartásra, amit írtam.

      4. A nagy gitárosok sokszor tompításként használják a hüvelykujjukat a nyakon átlógva. Ld. 1. pont. Ha már erőlködés nélkül tudsz játszani, akkor lehet ezt is csinálni.

      Összességében tehát az a véleményem, hogy egy kezdő gitáros nagyobb eséllyel tudja megtanulni a jó, erőlködéstől mentes mozdulatokat azzal a tartással, amit írtam. Ez a tartás pedig később segíteni a fogja a nehezebb skálarészek, akkordok lefogásában is.
      És igen, ahogyan a saját példádat is említed, a markoló módszerrel sem lehetetlen a dolog.

    • Csaba Bejegyzés szerzője

      Moderáció: Kérlek, máskor ezen a honlapon ne káromkodj. A hozzászólásod további része érdemes a megvitatásra, kár lenne káromkodás miatt kitörölni.
      Nézzük a tartalmi részt:
      Írod, hogy „ezt érezni kell”. Két dolog miatt nem értek egyet ezzel a szemlélettel.
      1. Egy kezdő gitáros honnan tudja, hogy mit kellene érezni? Pont azért kezdő, mert nem tudja. Pont abban áll a gyakorlás lényege, hogy fokozatosan megtanulja és hozzászoktassa magát a kezdő gitáros azokhoz az érzetekhez, ami szükséges a gitározáshoz. Ugyanis, két teljesen eltérő dolog, hogy gitározás közben mit érez egy kezdő, és mit érez egy haladóbb gitáros. Egy haladó gitáros játéka könnyed és laza izomzattal történik. Ehhez kell szoktatnia magát a kezdőnek is lépésről-lépésre.

      2. A másik dolog, ami miatt nem értek egyet ezzel a „csak vedd a kezedbe gitárt, érezd, és gyakorolj sokat” szemlélettel az az, hogy így kb. 1000-ből 1 gitáros jutna el magas szintre. Ennek a honlapnak pont az az egyik célja, hogy a megértsék a gitárosok, hogy nem csak a kiváltságos, „tehetséges” kevesek jussa az, hogy magas szintre jussanak, hanem mindenkiből lehet jó gitáros, ha tudja, hogy mire kell figyelnie, és megfelelően gyakorol. A saját példámból tudom, hogy én a „maradék” 999 között vagyok, nagyon komolyan oda kellett figyelnem arra, hogy mit és hogyan gyakoroljak, hogy a mai szintemre jussak, és mivel gitároktatással foglalkozom, így pontosan tudom, hogy a gitárosok többsége szintén ebben a csoportban van.

      Írod, hogy „ahogyan kényelmes”. Ezzel a következők miatt nem értek egyet:
      Egy barrés akkord mennyire kényelmes? Mennyire kényelmes, ha az E6 húron le akarod játszani azt, hogy 3-5-7? És az, hogy egy Am arpeggio-ban lejátszod az A húron az 5. majd a 12. bundot? És mindezt gyorsan, ha kell?
      A gitáron egy csomó olyan akkordforma, skálaforma van, ami minden, csak nem kényelmes. Szerintem sokkal jobb elv az, ha már a kezdetektől fogva a gitáros azzal a kéztartással gyakorol, amivel ezeket a nehezebb dolgokat is le fogja tudni fogni később. Egy csomó küszködést kiküszöböl így ezzel. Nem is beszélve arról a lelki teherről, ami akkor jön, ha eltöltött pár évet rossz tartással, és utána jön rá, hogy bizony a további fejlődéshez az alapoktól kell újra felépítenie a gitárjátékát. Sajnos, bizonyos dolgokban én is így jártam, így tudom, hogy nagyon nem kellemes.

      Írod, hogy az erős szorítás néha hasznos. Két eset jut eszembe, amikor kell egy kis szorítás. Az egyik a barrés akkordok, a másik a nyújtás. Egyik sem kezdő technika. Ez a bejegyzés a kezdő technikákról szól, mint ahogyan a címében is szerepel. És az egyik legnagyobb nehézség, amivel kezdő gitárosok találkoznak az az, hogy pont, hogy sokkal erősebben szorítják a gitárt, mint kellene. Így egy kezdőnek minden figyelmével arra kellene törekednie, hogy a szorításának erejét csökkentse. Aztán majd ha eljut középhaladó szintre, és jönnek a barrés akkordok, és a nyújtás, akkor majd megtanulja azt a nagyon kis plusz erőt, ami ezekhez a technikákhoz kell. De ezeknél is csak annyi plusz erő kell, ami feltétlenül szükséges.