Egyik kedvenc nótám Satrianitól a Lords of Karma. Belinkeltem a stúdiófelvételét, és egy koncertfelvételét is. Ez a dal egy remek példa Joe dalíró technikájára (dallamos főtéma, villámgyors szóló, utána egy lágyabb átvezetéssel), és az akkordszerkesztése is figyelemre méltó. A nóta nagy részében két akkord váltakozik, mindkettő A alaphangról indul. Az első akkord egy A5#11 (ez azt jelenti, hogy egy A kvinthez még a szűkített kvintet-blueshangot-emelt négyest-tökmindegy hogy hívjuk) hozzá kell adni, a második akkord pedig egy A7sus4add13 (vagyis egy A hetes terc nélkül a tizenhármassal). Ez a sok sus-add-frászkarika ne ijesszen meg, a lényeg az elven van, amit úgy hívnak, hogy pitch axis.
Ez azt jelenti, hogy bármilyen akkord követheti egymást, ha van bennük legalább egy közös hang (ami itt kapásból az A). Ha van még más közös hang is, akkor még erősebb lesz a „vonzás” a két akkord között. Ezért is érdemes megtanulni a skálákat, és az akkordok felépítését hogy ezt az elvet is ki tudjad használni minél jobban. (A másik honlapomon találsz skálákat, és a pitch axist példával bemutatva: Szólózás, riffelés blues, rock, metal stílusban
Te milyen akkordokat raksz egymás után ennek az elvnek a segítségével?
Végül pedig megcsináltam ezt a két akkordot kíséretnek:
Itt találod az A líd, és A mixolíd skálák egy könnyen játszható részét a gitár nyakán. A skálák persze folytatódnak mindkét irányban. Amikor az első akkord szól, akkor az A líd skálát kell játszanod. A másodikra az A mixolíd skála megy.