Yngwie Malmsteen – Memoár: Relentless


Nagyon megörültem, amikor megláttam, hogy Yngwie megírja a visszaemlékezéseit, hiszen egyik kedvenc gitárosomról van szó. Reméltem, hogy egy “sima” önéletrajz helyett/mellett azért a gitározásról is lesz szó benne. Ugyan a gitáros részekből még sokkal többet is el tudtam volna olvasni, de azért nem kellett csalódnom. Rettenetesen tanulságos olvasmány. Az az eltökéltség, céltudatosság, tettvágy, ami minden lapján fellelhető, nemcsak akkor jön jól, ha gitározol, hanem az élet minden területén is. Nézzük meg a könyvet kicsit részletesebben…

 

A könyv időrendben halad (leszámítva az elején lévő kis történelmi részt), így az elején Yngwie gyerekkorába kapunk betekintést. Az egyik kedvenc részem ez, mivel már itt megmutatkozik, hogy mitől lett az egyik legnagyobb virtuóz Yngwie. 8 évesen fülből leszedte és megtanulta a Deep Purple Fireball c. albumát, amit ajándékba kapott. A következő nagy lépés a Genesis zenéinek megismerése volt számára, Tony Banks billentyűs játéka nagymértékben inspirálta a klasszikus zene megismerésére, beépítésére a saját zenei világába. Sok másféle zenét is hallgatot, bluest (John Mayall), fúziós zenét (Weather Report).
Szót ejt a lázadó természetéről, a éjjeleken átnyúló gitározásról, felvételekről (már fiatalon, kb. 14 évesen több sávos felvételeket készített), a zenekari tagok toborzásáról. Kedvencem:
“-Te leszel a dobos és ettől eddig próbálunk…
-De hát ekkor óra van a suliban…
-Nem, ekkor zenekari próba van
-De hát nincs is dobom…
-Nyugi, nekem van…”
Szóba kerülnek az iskolai évek is. Ekkor már szinte csak a gitározás körül forogtak a gondolatai, így az órákra nem igen figyelt. Tizenévesen zenei konzervatóriumba is került, hátha az segít, de ahol -érzékletesen leírja- halálra unta magát. Mind e közben időről-időre előkerülnek azok a felfedezések, amit a gitározás kapcsán tett. Az egyik legnagyobb az volt, amikor megismerte Nicollo Paganini virtuóz hegedűjátékát. (Direkt rákerestem Paganinire; nem nehéz észrevenni a hatásokat.)
A suli után/közben 18 éves koráig rengeteg időt töltött gitározással és felvételek készítésével, valamint zenekari próbával. Az egyik ilyen felvételére felfigyeltek Amerikában is, ekkor utazott ki. Így került a -helyben ismertnek számító- Steeler zenekarba, majd később az Alcatrazz-ba. Szó esik a zenekarozásról, a koncertekről, a többi zenekari tagról. Majd később a szólólemezeinek elkészítéséről, munkálatairól.
A rajongótábora szinte napról napra nőtt, egy idő után Amerika mellett Japánban volt a legnagyobb rajongói bázisa. Sajnos, egy idő után a “kötelezőnek” vett rock’n’roll életforma őt is kikészítette, egy -majdnem halálos- baleset, és alkoholfüggőség képében. A baleset utáni gyógyulásban céltudatossága segítette át, az alkoholfüggőségben pedig az, hogy megismerte leendő feleségét, aki mellett új életet kezdett az alkoholról való leszokással (saját szavaival).
A történet szinte napjainkig tart, és világosan kiderül, hogy Yngwie gitározás és zenélés iráni szenvedélye egy jottányit sem csökkent. A könyvben szóba kerülnek azok a dolgok is, amiért Yngwie-re már sokszor rámondták, hogy “arrogáns” vagy “beképzelt”. A komponálást és zenekarozást tekintve tény, hogy egyértelmű céljai és elvárásai vannak, de ezek saját magára is vonatkoznak.
És persze szóba kerül a gitározás is. Többek között két -számomra fontos- gondolatot: leírja, hogy a szó hagyományos értelmében sosem gyakorolt, hanem mindig magát az előadást gyakorolta. Mindig az volt a legfontosabb számára, hogy saját magát lenyűgözze azzal, amit éppen játszik. Tehát nem arra gondolt, hogy “oké, ezt gyakorlom, és majd 4 hónap múlva szépen el tudom játszani”, hanem hogy bármit is játszott, az már abban a pillanatban is jól szóljon. Ez a szemlélet egyébként világosan hallható a játékán.
(Remélem, Te is úgy gyakorolsz, hogy közben végig figyelsz a saját játékodra, és nem az jár a fejedben, hogy “milyen mozifilmet is kellene megnézni…” Sajnos, én régebben elkövettem ezt a hibát, hogy máson járt az eszem gyakorlás közben…A lényeg, hogy aktívan gyakoroljál, megpróbálva a legtöbbet kihozni abból, amit éppen gyakorolsz.)
Egy másik fontos gondolat számomra az volt, hogy minden komponálás alapja az improvizáció. Klassz meglátás. Az improvizáció a zenélés legmagasabb (és ezért legnehezebb) szintje, mert a zenélés minden része kell hozzá (hangszerismeret -akkordok, skálák, hangok-, technika -pengetés, stb- zeneelmélet -mire mit lehet rájátszani, és hogy fog szólni). Teljesen logikus számomra, hogy ha valaki tud improvizálni, akkor már a komponálás is menni fog.

(Te szeretnél saját dalokat, szerzeményeket írni? Ugye, gyakorlod az improvizációt?)

Van egy olyan mondás, hogy az ember olyanná válik, amilyen emberekkel körülveszi magát. Most lehetőséged van rá, hogy megismerd a filozófiáját a világ egyik legnagyobb gitár virtuózának. Ne hagyd ki.
UI: a könyvet az Amazon-ról rendeltem meg, nem tudom, kijön-e magyarul. Ha elbírsz az angollal, vágj neki bátran, viszonylag könnyen olvasható, csak itt-ott tartalmaz szlenget, és az is kikövetkeztethető.
Érdekességképpen álljon itt egy korai demofelvétel. Yngwie itt kb. 15 éves. A szólók kb. 2:19-nél kezdődnek.

 

 

 

Megjegyzés hozzáfűzése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*