Paul Gilbert koncert (Diesel Club, 2010.11.29)


Ez az ősz tetszett, előbb Satriani, most Paul Gilbert. Ezen a koncerten a bemelegítésről Cseh István és egy hegedűs-énekeshölgy gondoskodott (nem tudtam kinyomozni a nevét). István klasszikus zenei szettel jött (azt mondta, ez Paulnak volt a kifejezett kérése, hiszen István amúgy a rockzenét is ismeri és műveli), majd a kolléganővel karöltve egy népzenei blokkal fejeztél be a műsorukat. Ennek során saját, hangulatos szerzeményeket illetve feldolgozásokat játszottak. Sikerüket mi sem jellemzi jobban, mint hogy a közönség visszatapsolta őket.

Ezután rövid beállás-átszerelés-miegymás jött, majd színpadra lépett zenekarával a Váltott Pengetés Nagyura. Paul most rockosabbra vette a hangzást, mint legutóbb, ugyanis az alap basszus (Craig Martini)  -dob (Jeff Bowders) felállás mellett most egy másik gitáros (Tony Spinner) jött vele, nem pedig a felesége, Emi, aki billentyűn játszott múltkor. Nem sokat lacafacáztak, belecsaptak rendesen,  rögtön az első nótával megadták a koncert alaphangulatát, ami végig remek maradt.

Játszottak Paul szólóalbumáról, a Racer X-es időkből, illetve feldolgozást is. Ezen a koncerten néhány keményebb tételtől eltekintve (Scarified, Technical Difficulties), inkább a blues-rockos stílus kapta a főszerepet. Paul technikai tudását felesleges elemezni, korunk egyik legnagyobb virtuóza. Ettől azonban egy koncert még nem lesz feltétlen jó, de Paul alaposan átgondolta, és felépítette a műsort, ami végig izgalmas maradt, aminek több oka is volt.

Egyrészt Ő is, és a gitáros kolléga is jó pár nótában énekelt (még a basszeros is besegített a vokálozásban), így a nóták felépítése is változatosabb lehetett. (Tony Spinnert még nem ismertem, de remekül énekel. Pault már hallottam korábban is énekelni, így már nem lepődtem meg, hogy gond nélkül elénekli a dalokat.) Még nótán belül is megosztották időnként a feladatot, vagyis az egyik verssort az egyikük énekelte, a másikat a másikuk, persze úgy, hogy passzoljon a nótába.

Másrészt itt tényleg egy zenekar lépett fel, aminek  az egyik tagját úgy hívták, hogy Paul Gilbert. Vagyis, mindhárom kolléga kapott hosszabb-rövidebb szóló részt is, Tony jó néhányszor a műsor során. És ez a szisztéma szerintem nagyon jól működött. Ezek a szólók remekül beleillettek az adott nótába, szóval nem öncélú magamutogatásról volt szó.  Tony Paullal nem egyszer “gitárpárbajt” vívott, és méltó párja volt. Még nem hallottam róla, de fantasztikus gitáros.

Paul mindig is úgy tűnt nekem, mint aki minden beképzeltségtől mentes, ezt támasztotta alá ez a koncert is. Végig nagyon barátságos volt a közönséggel, a zenésztársait többször is bemutatta,  a szólólehetőségek révén bevonta őket a “buliba”. Nem csak a darálásra helyezte a hangsúlyt (persze azért gyors szólók is voltak, telepakolva kedvenc technikáival), de okosan fel is építette a számokat, és a műsort. Remek koncert volt, remélem, mihamarabb viszontlátjuk.

Megjegyzés hozzáfűzése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*