Tony MacAlpine: Tony MacAlpine

Tony MacAlpine márciusi koncertjét követően elhatároztam, hogy jobban megismerem munkásságát. Maga a koncert elég nehéz volt számomra úgy, hogy nem ismertem a számait. Utána azonban a neten meghallgattam a koncerten elhangzott nótákat, és pár hallgatás után már kezdtem megismerni azokat. Ezen felbátorodva gondoltam, beszerzem az egyik albumát, és mivel nemrég jelent meg egy, ezért kezdtem ezzel.

 

Az igazsághoz tartozik, hogy saját nevével jelzett albumából egy-két számot már meghallgattam korábban, de akkor nem fogtak meg. Persze, ez nem is csoda, hiszen az album egyáltalán nem egy könnyű hallgatnivaló. Olyan nóta alig van rajta, ami első hallgatásra is azonnal megjegyezhető lett volna számomra.

Ennek talán az egyik oka, hogy Tony sokszor erőteljesen keveri a különböző stílusokat. Mivel otthon van klasszikus zenében, metalban, fusionban, nem jelent számára gondot ezen stílusok váltogatása nemcsak a nóták között, hanem akár egyazon nótán belül is. Ezért nem is lehet tudni a hallgatás során, hogy pl. egy erős metal riff után hogyan fog folytatódni a nóta. Simán folytatódhat jazz elemekkel megtűzdelt szólóval.

 

Többszöri hallgatás után azonban letisztultak a dolgok, és már az elsőre kevésbé észrevehető megoldásokra is tudtam figyelni. És mivel Tony mindent tud az előbb említett stílusokról, bizony rengeteg finomság rejtőzik a dalokban. A többség metal és fusion tétel, de van pl. akusztikus gitárral előadott klasszikus zenére emlékeztető darab, itt-ott nagyon enyhén egy kis blues is.
 
Ha szereted az instrumentális metal/fusion zenét, és van türelmed kivárni, hogy egy-egy tétel “beérjen”, és elraktározódjon a füledbe, akkor ajánlott hallgatnivaló!

 
Ízelítőnek itt egy példa, a Pyrokinesis:

 

 

Itt pedig egy videó, ahol bemutat pár gyors motívumot az albumról:

 

Leírtam kettőt tabba, az első egy Dmaj arpeggio (0:53-nál kezdődik), a másik egy pengetéses futam (2:19-nél kezdődik):

Tony MacAlpine shred motívumok

Tony MacAlpine shred motívumok

 

ZZ Top: Heard it on the X főtéma riff

Most nézzünk egy zsigeri blues-rock témát ZZ Top módra. A riff A pentatonban van, és használja az üres D és G húrokat. (Találós kérdés: melyik húrt nem lehet felhasználni üresen A pentatonban? Írd meg a választ!) Egy dolog miatt nehéz a riff, nyújtózkodni kell hozzá az ujjaidal!

Itt egy videó, ahogy a tisztelt trió elnyomja:

 

A főtémát leírtam tabba, itt találod:

 

Heard it on the X főtéma

Heard it on the X főtéma

 

Gitár lecke: Bikini-Ki visz majd haza ritmus gitár

Készítettem egy videó gitár leckét, amelyben megmutatom a Bikinitől a Ki visz majd haza c. nótának az egyes részeit. A kvintes játékot kell hozzá tudni, illetve az adja még a nehézséget, hogy a tiszta, illetve a tompított játékot kell benne váltogatni.

 

 

 

Itt találod a youtube-on: http://www.youtube.com/watch?v=cQxubjBfEvQ

Egy módszer az akkordváltások gyorsításához

Kezdő gitárosok számára némelyik akkordváltás kész rémálom. Ami nem csoda, hiszen az ujjaknak egy bonyolult koordinációs feladatot kell ilyenkor megoldaniuk. Készítettem egy videót, amelyben bemutatok egy módszert, amely segít gyorsabbá tenni ezeket az akkordváltásokat. A gitároznijó facebook oldalára, az Extra gitáros videók aloldalra raktam. Csak lájkolnod kell (ha még nem tetted), és már meg is nézheted. Itt a link a facebookra:

http://www.facebook.com/gitaroznijo

4 akkord, találd ki melyik 4!

Gitárosként, zenészként a hallásod az egyik legfontosabb “fegyvered”. Szerencsére, ez ugyanúgy fejleszthető, mint bármi más a gitáron. Tegyél egy próbát! Felvettem 4 akkordot, próbáld meg kitalálni, hogy milyen akkordokat fogtam. Mindegyik akkordot kétszer fogtam le. Csak sima, mezei akkordok szerepelnek, semmi barré, meg sus4add11#sugáranégyzetengyökalatta2.

Írd meg ide (vagy a Gitároznijó facebook oldalára) a tippedet!

Itt tudod meghallgatni:

http://soundcloud.com/gitaroznijo/akkordok-1